Ki van még itt

Oldalainkat 167 vendég és 0 tag böngészi


 



FLABéLOS

 

  

                                    

            
Szépségszalonunk Minősített Flabélos Partnerként 2 db új generációs Flabélos géppel rendelkezik, melyek úgy kerültek elhelyezésre, hogy kellő intim szférát biztosítsanak az Ön számára, így senkitől sem zavartatva végezheti a gyakorlatokat.

Munkatársaink készséggel és kellő felkészültséggel, a legfrissebb információkkal állnak rendelkezésére, hiszen a gép használatára, a szervezetre gyakorolt hatására vonatkozóan elsajátították a Flabélos orvostechnikai eszköz használatával kapcsolatos információkat, melyeket első kézből adnak át Önnek.

Mire jó a FLABéLOS?

A FLABéLOS megoldást kínál a mozgáshiány problémájára, mert rövid idő alatt, kényelmesen, ugyanakkor hatékonyan mozgatja át az egész testet, az izmokat, beleértve a más módon nehezen edzhető mélyizmokat is. Használatával ugrásszerűen javulhat az általános kondíció, jó eséllyel megelőzhetőek a mozgáshiány okozta megbetegedések, és a túlsúly csökkentésében is rendkívül hatékony segítség lehet.

A FLABéLOS 10 perc alatt egy körülbelül 45-50 perces edzésnek megfelelő izommunkát (izomösszehúzódást) generál. Miként lehetséges ez? A rendkívül gyors (akár 20Hz) billegő mozgás során az izomösszehúzódások száma olyan nagy, hogy 10 perc alatt a kontrakciók többszöröse jön létre az izmokban, mint bármilyen hagyományos sportnál (másodpercenként akár 30-60 izomösszehúzódás is létrejöhet). Mindez akaratlanul jön létre, mivel a készülék a szervezet automatikus egyensúly-megtartó, helyzetérzékelő reflexeit használja fel. Használata tehát sokkal kevésbé fárasztó, mint a hagyományos edzéseké, és nem kell hozzá akkora motiváció és akaraterő sem. Nem terheli a szívet és az ízületeket olyan mértékben, mint például a súlyzós edzés vagy futás. Mindezek miatt a FLABéLOS nagy túlsúllyal és idősebb korban is biztonsággal használható. A FLABéLOS-t NEM a mozgás HELYETT javasoljuk alkalmazni, hanem azokban az esetekben, amikor a hagyományos sportolás nem vagy nehézkesen lehetséges (pl. nagy túlsúly, rossz kondíció, ízületi problémák, túlterheltség és időhiány).

 

A FLABéLOS hatása
 

Egy alkalom után:
Már egyetlen alkalom után is azonnal érezhető hatása van:
A vér- és nyirokkeringés serken. Ezt jól mutatja, hogy használat után érezhető egyfajta bizsergés a testben és az utunk szinte azonnal a mellékhelyiségbe vezet.
A bőr alatti kis kapilláris erek is megnyílnak, az erek mikrocirkulációja javul. A bőr viszkethet, hiszen a FLABéLOS használata érezhetően fokozza a véráramlást.


Néhány alkalom után:
Néhány alkalom után már érezhető az általános közérzetjavulás is, tapasztalataink szerint a felhasználók többsége frissebbnek, energikusabbnak érzi magát akár egész nap, jobban esik a mozgás, könnyebben hajolnak le, a derék-és hátfájdalmak is csökkenhetnek, az ízületek állapota is javulhat.


Néhány hónap elteltével:

2-3 hónap rendszeres alkalmazás után már centiméterekben is mérhető és a házastársak, barátok, ismerősök számára is jól látható lesz a változás. Az izmok tónusosabbak, feszesebbek lesznek, a cellulit csökken, a bőr kisimul. A FLABéLOS hosszú távú, legalább 3 hónapos rendszeres (heti 4-5 alkalom) alkalmazása szükséges ahhoz, hogy kialakuljon egy olyan szintű keringésjavulás, ami a következő főbb területekre gyakorol pozitív hatást:

Vér-és nyirokkeringés
Vér-és nyirokkeringés A FLABéLOS használata során, az izmok gyors és folyamatos összehúzódása révén, egy automatikus keringésjavulás jön létre az egész szervezetben. Nem csak a nagyobb erekben, hanem a kapilláris hálózati keringésben is tapasztalható javulás. Ennek követeztében létrejön egy fokozott szöveti oxigenizáció:fokozódnak az anyagcsere-folyamatok (metabolizmus), több oxigén, több tápanyag jut el a sejtekhez, szövetekhez és javul a salakanyagok elszállítása is. A vér oxigénszintjének növelése által javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert, elősegíti a sejtregenerációt (anti-ageing hatás).

Izmok, mélyizmok
Izmok, mélyizmok A FLABéLOS készüléken állva elsősorban az izmokra hatunk. Sorozatosan összehúzódik és elernyed szinte minden izmunk, elősegítve az izmokban is a keringésjavulást. A fokozott keringés kedvező hatással van az izomrostok szerkezetére. Hosszú távon a készülék használata növeli az izmok munkabírását, erejét és tónusát. Ez pedig azért fontos, mert az erős, egészséges izmok jobban, stabilabban tartják a vázrendszert, hiányukban viszont kialakulhatnak a tartáshibák, a gerincproblémák. Az egészséges, edzett izmok hatékonyabban és gyorsabban égetik a kalóriákat, és természetesen egy esztétikus testtónust alakítanak ki.

Ízületek
Ízületek A FLABéLOS rendszeres használata javítja az ízületek vérkeringését. Fokozódik az ún. szinoviális folyadék (ízületi folyadék) termelődése, ami segíti, hogy az ízületi felszínek könnyen elcsússzanak egymáson. Ha tehát eleget és rendszeresen használjuk, akkor az ízületi folyadék rendszeresen termelődik, ha viszont nem mozgunk, akkor egyre kevesebb ízületi folyadék termelődik, az ízületi rés beszűkül, meszes felrakódások jönnek létre, az ízületi felszínek inkongruenssé (össze nem illővé) válnak, és a mozgás közben kedvezőtlenül súrlódnak egymáson. Ez végül az ízületek kopásához vezet. Van egy pont, ami után ez a folyamat már nem visszafordítható, ilyenkor jön gyakran a protézis-beültetés. Ezért fontos a rendszeres mozgás az ízületek szempontjából is, és ezért érdemesebb a FLABéLOS-t megelőzésképpen használni, hogy ne is kerüljön sor a protézis beültetésére. Az elkopott, „egérrágta” porcot ugyanis már semmi nem tudja táplálni.

Csontok
A FLABéLOS rendszeres használata a csontokra is kedvezően hat, és három szinten fejti ki hatását a csontritkulás kapcsán.
Mivel javul a keringés a szervezet egészében, ezért a csontokba is könnyebben bejutnak a nyomelemek (Kálcium, Glükozamin, Kondroitin, MSN).
Fokozza a csontépítő sejtek működését, és csökkenti a csontbontó sejtek működését. A készülék használatával mind hormonálisan, mind a keringésjavítással egy olyan folyamatot indítunk el, amivel ezen sejtek egészséges egyensúlya jön létre.
Húzást és nyomást gyakorol a csontokra, így átépül belül a csont szerkezete.

Kötőszövet
A FLABéLOS-nak a kötőszövetre kifejtett hatása is rendkívül pozitív. Ez egyfajta esztétikai hatás, és leginkább a kollagénnel és a cellulittel van kapcsolatban. Segíti a kollagén rostoknál a keringésjavítást, több víz jut be, fel tudnak töltődni ezek a kollagén rostok, csökken az öregedési folyamat. Csökkentheti a zsírsejtek számát, ezáltal több hely marad a kötőszöveteknek, rugalmasabbá válik a bőr, és megszűnnek a cellulitos gödröcskék.
A FLABéLOS több oldalról és hatékonyan támadja meg a narancsbőrt (cellulit), valamint segít a szép test tónus elérésében.
A FLABéLOS rendszeres használata serkenti a vér- és nyirokkeringést, erősíti a kollagén réteget.
Felerősíti a növekedési hormon (GH) termelődést, ami a cellulit csökkenését idézi elő.
A bőr rugalmasságát segít fenntartani azáltal, hogy erősíti a kötőszövetet és fokozza a keringést.

Belső szervek
A FLABéLOS használata kifejezetten hasznos a belső szervek szempontjából is. A FLABéLOS rendszeres használata révén létrejön a keringésjavulás a nagy erekben is, tehát nem csupán a mikroerekben, ezáltal az összes szervre, többek között a pajzsmirigyre, a petefészekre, a hasnyálmirigyre is hat. Nem azért, mert a FLABéLOS egy csodaszer, hanem azért, mert a keringést, a mikrocirkulációt hatékonyan javítja.

A fent említett fő területeken kívül, a FLABéLOS rendszeres használata pozitív hatással van még:
az anyagcsere folyamatokra (lásd: a sejtszintű működés), a helyzetérzékelő reflex által az egyensúlyérzék fejlesztésére, az időskori elesések veszélyének csökkentésére, az ebből fakadó súlyos kockázatok megelőzésére, az idegekre, az idegpályák kommunikációjára (pl. a stroke utáni rehabilitációban is hatékonyan alkalmazható).

 

Társoldalak